A falnámban nem a recept a főszereplő. Az emberek azok. Az étel az, ami leültet ugyanahhoz az asztalhoz.
Imádtam tésztát gyúrni a nagyanyámnál. Órákig lekötött vele, és valójában csak vizet kevert össze egy kis liszttel. Elfáradtam benne, mint a kutya. Imádtam.
Mindenképp én akartam sütni a palacsintát. 11 voltam. Még a tűzhelyet sem értem el rendesen. Megkaptam a zöld sámlit. Büszkén álltam rajta, és forgattam egyik palacsintát a másik után. 100-ig meg sem álltam.
Egy nap alatt megtanultam, hogy kell szétbontani egy csirkét. 20 évvel később gondolkodás nélkül idéztem fel az emléket.
De valami történt menet közben. Egyre távolabbinak tűnt a konyha, a főzés. Egyre inkább éreztem úgy, hogy az valami kötelesség. Nem akartam egy újabb kötelezőt a nyakamba.
Jobban érdekelt a karrier, a város. Csak minél távolabb legyek attól, ami gyerekként meghatározott. Szentül hittem, hogy valami nagyobb felé tartok.
Most meg a konyha az egyik otthonom. Közben pedig egyre jobban távolodom attól, amiről azt hittem, hogy boldoggá tesz.
Évekig volt része az életemnek a pörgés, a rohanás. Sok ember vett körül, néha a nevüket sem tudtam, de egy valamiben biztos vagyok. Látom az embert a konfliktus mögött.
Szerettem volna egy helyet, ahol a valóság az alapanyag, amiből egy világ születik. Egy olyan világ, amiben a karaktereken keresztül megállunk egy lélegzetre, felismerünk valamit, talán kicsit másképp nézünk egymásra.
Az én konyhámban a dráma ételben oldódik. Itt hallod minden szereplő gondolatát.
Gyere, tegyük ki az asztalra, ami van!
áGO
Egyik: – Mondtam a piacon, hogy vegyünk csicseriborsót.
Másik: – És?
Egyik: – Mit és? Inkább veszed ezt a konzerv izét, ahelyett, hogy a száraz verziót vettük volna meg.
Másik: – Akkor még nem gondoltam, hogy készíteni akarok hummuszt.
Egyik: – Nem értem, hogy nem tudtad. Hogy nem tudtad?
Egyik: – El kéne menni boltba.
Másik: – Minek?
Egyik: – Hogy, hogy minek? Azért, hogy megint költsük a pénzt feleslegesen, azért. Szerinted?
Másik: – Jól van már. Csak az érdekelt, hogy mire van szükség a boltból.
Egyik: – Nem igazán van itthon zöldség meg gyümölcs.
Másik: – De akkor miért nem megyünk a piacra inkább?
Egyik: – Vegyünk gombát?
Másik: – Aha.
Egyik: – Melyiket?
Másik: – Szerintem azt.
Egyik: Miért?
Másik: – Mert mindig ilyet veszünk.
Egyik: – De mi lenne, ha most kipróbálnánk valami mást?
Másik: – Minek?
A receptek önmagukban nem lesznek emlékek, csak hozzávalók és lépések. Az emberi kapcsolatok és ami mögöttük van, az teszi igazán érdekessé. Itt a konyha nem egy kötelező rossz, hanem a színpad, ahol életre kelnek karakterek, és rajtuk keresztül emelkedhetsz te is, én is.
Gyere, és tegyük ki az asztalra, ami van.
Igen is meg nem is. Minden bejegyzés recepttel zárul, de talán inkább azt mondanám, hogy egy oldal, ahol a karakterek a főszereplők, az étel pedig a következmény.
Önmagában egy étel csupán hozzávalók és lépések listája. Attól válik érdekessé, hogy mit kapcsolunk hozzá. Milyen érzést, nézőpontot, emléket vagy kivel fogyasztjuk el. Számomra a történet az első, az étel a kapocs, ami leültet bennünket ugyanahhoz az asztalhoz.
A valóság ihlette, azonban kitalált történetek építik a falnám univerzumát. Akadnak olyan cikkek, ahol a belső világomba nyersz betekintést, ezek a credo kategóriában vannak. A dialógusoknál azonban az alapanyag az élet, a kötőelem a fantáziám.
A receptek a valóság alapján íródnak. Lehetnek bevált receptek vagy olyanok, amiket most próbálok ki először. Inkább a szemléleten van a hangsúly, hogy főzzünk valamit abból, ami van.
Attól, hogy nem az. Nem írok tökéletes recepteket a tökéletes konyhámból. Olyanokat írok, amiket kipróbálok, tesztelek, tanulok, szeretek, és előtte mindenképp kapsz egy felvonásnyi jelenetet előételnek.
Azt, hogy egyre erősebb bennem az élet iránti tisztelet. Egyre inkább fordulok a hétköznapi, egyszerű dolgok felé, és az ételek, amiket eszünk az alapján készülnek, hogy mi áll rendelkezésre. Mi van itthon? Miből tudok úgy főzni, hogy ha megoldható, akkor ne legyen szükséges boltba menni. Nem zero waste a konyhám, de törekszem minimalizálni a pazarlást.
A történetek szempontjából pedig azt jelenti, hogy az élet az alapanyag, abból írok, ami van, ahogy az én buborékomból látom a világot.
Annak, aki szeret otthon főzni. Annak, akit érdekel a világ maga körül a benne lévő emberi kapcsolatokkal együtt. Annak, aki szeret történeteket olvasni és elvinni magával belőlük egy darabot. Annak, aki nem csak receptgyűjteményt keres, hanem kapcsolódást magával és a világgal.